Hajlított óriással bővül az ASUS ROG Swift széria

A játékosoknak szánt monitorok piacán hatalmas újításokkal nem találkozhattunk az elmúlt néhány hónapban és úgy alapvetően sok új terméket sem találunk a boltok polcain, de az ASUS azért gondoskodott arról, hogy egy szempárokat vonzó újítás azért felkerüljön még áprilisban a boltok polcaira.

Bemutatkozott ugyanis az ASUS ROG Swift PG349Q, mely egy igen méretes és jól felszerelt, felsőkategóriás gamer monitor. Az újdonság 34 hüvelykes, 21:9-es képaránnyal rendelkező IPS panelt kapott, vagyis a korábbi VA és TN panelekhez képest jóval szebb színeket és összességében jobb képélményt kapunk majd a pénzünkért. A 3440 x 1440 pixel és a kialakítás főként a casual gamereknek nyújthat majd kiváló játékélményt például szimulátor játékoknál, de a filmezés és sorozatozás is igazi moziélmény lehet egy ilyen monitorral az asztalon.

Fontos még megemlíteni, hogy az IPS panel ellenére kimondottan magas, 120Hz-es képfrissítéssel van dolgunk, mely az online játékok esetében nagyon fontos lehet, de összességében is sokkal kiegyensúlyozottabb játékélményt kínál. Mindehhez még megkapjuk az NVIDIA G-SYNC technológiát is, mely kevesebb fps szám esetében is igyekszik biztosítani a folyamatos képi élményeket.

A 300 cd/m²-es maximum fényerő és a 4ms-os GtG válaszidő átlagos értéknek mondható, az 1000:1-es statikus kontraszt pedig szerintünk jónak számít. A monitor talpa és hátulja is kapott RGB LED világítást, mely természetesen ASUS Aura Sync RGB kompatibilis, vagyis az össze többi világítós ASUS perifériánkkal össze lehet majd hangolni. A csatlakozások terén HDMI és DisplayPort áll majd a játékosok rendelkezésére, tehát konzolosok számára is jó választás lehet kisebb szobákba. Az RGB világításhoz pedig egy extra USB csatlakozást is használnunk kell majd.

Az újdonság árazásával kapcsolatban nem érkeztek információk, de kint is számítani lehet az 1000 dollár körüli árcédulára, így ha itthon is debütál, könnyen elérheti a 300 000 Ft-ot.

Kapcsolódó cikkek

Close
Close