Kétféle NVIDIA MX250-es kártya kerül az újabb laptopokba

Nemég számoltunk be mi is arról, hogy az NVIDIA újabb mobil megoldásokat mutatott be GeForce MX230 és MX250 néven, melyek nem kifejezetten játékra készültek, de valamivel jobbak, mint a processzorokba épített integrált kártyák. A napokban az erősebb modell kapcsán merültek fel olyan hírek, melyek szerint a felhasználóknak érdemes alaposan utánajárniuk, hogy pontosan milyen gépet is vásárolnak, már amennyiben az adatlapon NVIDIA GeForce MX250-es grafikus gyorsító szerepel.

A kártyából ugyanis az MX150-es hasonlóan ugyanis kétféle változatot készített az NVIDIA és arról a gyártók és az árusító cégek az elődnél is gyakran megfeledkeztek és jelenleg is erre lehet számítani. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy melyik modellt szerezzük be, pláne ha esetleg csak pár ezres van a két gép között vagy éppen azonos árban vannak és nem tudunk dönteni.

Az NVIDIA “1D52” kódnéven hivatkozik a gyengébb MX250-re, mely egy alacsonyabb fogyasztású, 10 Wattos chip, míg az “1D13” esetében 25 Wattról beszélhetünk. Ezek alapján a kisebb érték jobbnak tűnhet, azonban az alacsonyabb energiafelhasználás bizony abból adódik, hogy alacsonyabb órajelen ketyeg a kártya és összességében gyengébb teljesítményre képes. Az előző generációból kiindulva akár 30 százalék is lehet a különbség a két modell között, ami tényleg nem kevés.

A vásárlás előtt tehát alaposan érdemes körbejárni a kiszemelt gépeket, mindenképpen keressetek részletes adatlapot, esetleg kérdezzetek rá az üzleteknél. Ha megvásároltátok az adott gépet és nem vagytok benne biztosak, hogy milyen kártyát szerelt bele a gyártó, akkor valamilyen segédprogrammal, például GPU-Z-vel érdemes lecsekkolni.

Azt még a végére hozzátennénk, hogy továbbra is NVIDIA GeForce MX250-es kártyákról beszélünk, vagyis nem komoly gamer megoldásokról, mint például a játékosoknak szánt gépekben található RX 2060, 2070 vagy 2080, így a legtöbb felhasználó számára tulajdonképpen nem létfontosságú, hogy milyen chip található az MX250-es gépében, de mivel ezt már az MX150 esetében is eljátszotta a gyártó és a partnerek is, ezért mindenképpen fel szerettük volna hívni erre a figyelmeteket és örülnénk, ha az MX300-as családnál erre már nem kéne sort kerítenünk.

Kapcsolódó cikkek

Close
Close